|
Eladó teljesen új, eredeti Parker Jotter mélykék golyóstoll és rotring szett, eredeti (1977-es, karton) dobozában. Sem a toll, sem a rotring soha nem volt használatban.
Egy kis történelem A Parker márkanevet 1888-ban hozta létre George Safford Parker Wisconsin államban, az Amerikai Egyesült Államokban. G. S. Parker korábban értékesítési ügynök volt a John Holland Gold Pen Company-nél, azonban kifogásolta azok gyártási, szerelési minőségét, valamint elavult mechanikájukat, így saját cég alapítása mellett döntött (a hagyományos, Made in U.S.A. tollak, egészen 1988-ig). 1920 és 1960 között, a golyóstoll kifejlesztése előtt a Parker cég világelső volt mind a minőség, mind az eladások terén. 1976-ban a céget felvásárolta egy hatalmas vállalat, a Manpower, akik azonban nem csupán tollak és íróeszközök gyártásával foglalkoztak. 1987-ben a Parker Pen Company-t visszavásárolta korábbi tulajdonosa, a Valentin Pen Company, azonban a központ már nem az Egyesült Államokban, hanem Angliában volt (Made in U.K. példányok). Végül 2009-ben az angliai gyárat is bezárták, az íróeszközök gyártása pedig teljes egészében átkerült Franciaországba (Made in France íróeszközök). Amit a szettről tudni kell
Parker gyártási kód a toll testén: PI. Ez azt jelenti, hogy a tollat 1977 IV. negyedévében gyártották. A "P" betű jelöli az évszámot, ebben az esetben 1977-et, az "I" pedig a negyedévet, ez esetben IV. negyedév. A szett tehát 34 éves, természetesen már nem gyártják és forgalmazzák. A Jotter termékcsalád méltán népszerű és a legelterjedtebb íróeszköz szerte a világon. Még ma is éves szinten több millió darabot gyártanak belőle, azonban a gyártás átkerült Angliába, még később Franciaországba. Korábban az USA-ban gyártották őket, ezért ezen íróeszközök értéke gyors léptékben tart felfelé. Külön-külön nem ritkák, de ebben a ritka színváltozatban, illetve szettben, ráadásul eredeti dobozában talán mondanom sem kell, hogy művészet rálelni egy 34 éves szettre. Legfőbbképpen gyűjtőknek ajánlom, ezen kívül azoknak, akik megválogatják, milyen íróeszközzel dolgoznak, szeretik a különösen elegáns tárgyakat. Nem utolsó sorban pedig egy Parker szett mindig kiváló befektetés, rövid és hosszútávon egyaránt. Hangsúlyoznám, hogy a fotók saját készítésűek, és az eladásra kínált termékről készültek. Amennyiben lecsapja a terméket, a képen látható darabot kapja meg, nem hasonlót, nem mást. A szett részei ■ Parker Jotter mélykék golyóstoll ■ Parker Jotter mélykék rotring ■ Parker eredeti doboz A golyóstollban eredeti Parker betét található, a rotringban pedig 0,5mm-es rotringbelek, ezek a szett részei.
|
|
Az eladásra kínált terméket személyesen, valamint postai úton is át lehet venni attól függően, melyik kényelmesebb Önnek.
Személyes átvétel
Hétköznaponként illetve hétvégi napokon is átvehető a termék Budapest több pontján, előre egyeztetett időpontban. A következő helyeken találkozhatunk:
■ Astoria
■ Batthyány tér
■ Deák Ferenc tér
■ Déli Pályaudvar
■ Kossuth Lajos tér
■ Móricz Zsigmond körtér
■ Széll Kálmán tér
Posta
A szett ajánlott, valamint tértivevényes levélként is eljuthat Önhöz, mindkettő elsőbbségi küldeményként. A postázásnak külön költsége nincsen Önre nézve:
■ Ajánlott, elsőbbségi csomagként: 0 Ft
■ Tértivevényes, elsőbbségi csomagként: 0 Ft
Postai úton történő szállítás esetén a termék ellenértékét minden esetben egy megadott számlaszámra utalhatja, melynek megérkezését követő legkésőbb 2 munkanapon belül postázom a szettet.
|
|
Csere nem érdekel. Bármilyen felmerülő kérdésre nagyon szívesen válaszolok! Kérem, amennyiben valamire nem találta meg a választ a leírásban, ne habozzon feltenni kérdését, örömmel segítek! A képek természetesen az eladásra kínált termékről készültek. Az aukcióban szereplő árut máshol nem kínálom eladásra, így amennyiben Öné a nyerő licit, egész biztosan hozzájut a termékhez. További szép napot, jó vásárlást kívánok!
|